A négyes metró utasszáma
Engem az egyik legtöbbet foglalkoztató kérdés a négyes metró utasszámai voltak. Ebben a kérdésben ugyanis olyan nagy mellébeszélés folyik, ami azon túl, hogy bosszantó, jó példája annak, hogyan ne beszéljen senki a valóságról.
Az egyik legfurcsább írások egyike ez volt. Látszólag minden rendben van a cikkel, egyszerűen csak leírják, hogy mennyi az utas és kész. Arra nem fordítottak (szerintem) elegendő figyelmet, hogy a metrót minősítő állításaik általánosíthatóak-e, mégis két próbaútból vontak le következtetéseket. Ők maguk írják:
Miután a BKK a nyári utasszámlálás óta nem végzett felmérést, magunk kerekedtünk fel, hogy megvizsgáljuk, az iskolakezdés óta megnövekedett forgalomban hogyan használják ki a budapestiek a 4-es metrót.
Fábián Tamás kollégánk két nap ugyanazon időpontban, a reggel csúcsban utazott végig az alagútban és a felszínen, valamint videósunk is rögzítette az utassűrűség változását a metrókocsiban.
A cikkben nem jelent meg például az, hogy Újbuda-központnál rendszeresen előfordul, hogy képtelenség felszállni a járműre, akkora a tömeg. Valahogy elsikkad az a tény, hogy a felszíni közlekedés átalakítása elmaradt. Igaz, azt említik, hogy a próbaüzem-jelleg miatt megmaradt egy elég bőséges felszíni szállítókapacitás, de ez nem kap elég hangsúlyt.
A cikk 2014. novemberében írta le, hogy a négyes metró voltaképpen egy 3 megálló metró és a Kálvin téren túl nem használja senki:
a 4-es metró viszi az utasok zömét az Etele tér–Móricz Zsigmond körtér vonalon, sőt egészen a Kálvin térig, aztán szinte senki sem marad a kocsiban
Aztán 2015 februárjában megjelent egy alaposabb módszertannal végzett mérés az utasforgalomról, de erről is a metró utasszámát kritizáló írást jelentettek meg. Az kiderült, hogy mégsem 3 állomása van a metrónak, mert van egy Keleti pályaudvar nevű, nem éppen jelentéktelen végállomása.
Körülbelül ez az a stílus, ahogy szerintem nem érdemes foglalkozni az egész kérdéssel. A mostani négyes metró járatsűrűsége nem ideális a tervezett/várt utasszámhoz. A felszínen nem jelentéktelen párhuzamos szállítókapacitás áll a rendelkezésre, ami nyilván csökkenti az utasok létszámát. A felszíni szállítókapacitás csökkentése és a metró járatsűrűségének a növelése lenne szükséges. Amíg ez nem történik meg, értelmetlen csodálkozni az utasszámlálás adatain.